Magyar Turisztikai Ügynökség - Rekordévet zárt tavaly a magyar turizmus

Magyar Turisztikai ÜgynökségRekordévet zárt tavaly a magyar turizmus, az idegenforgalom minden idők legjobb évét könyvelhette el 2016-ban

Az ágazatban idén is hasonló eredményekre számítanak, mivel 2017 a sportturizmus éve lesz – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Guller Zoltán a Központi Statisztikai Hivatal pénteken közzétett adatait értékelve rámutatott: 2016-ban a szálláshelyek bevételnövekedése felülmúlta még a vendégéjszakák számának növekedését is.

Tavaly 7,0 százalékkal 27,7 millióra emelkedett a vendégéjszakák száma, míg az ágazat összes bevétele 9,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, a szállásdíjak bevételei pedig 11,1 százalékkal nőttek.

Idén csak júliusban három nagy sporteseményt rendeznek Magyarországon: Budapesten és Balatonfüreden vizes világbajnokságot, Győrben európai ifjúsági olimpiai fesztivált (EYOF), Mogyoródon pedig Formula-1-es futamot.

(Forrás: http://hvg.hu/enesacegem/20170211_sose_volt_meg_ilyen_jo_eve_az_idegenforgalomnak)

Magyar English Russian

Gyorslinkek

Klaszter hírek

Tagjaink

Hírlevél

Időjárás

Szolnok

  • aktuális
  • szerda
  • csütörtök
  • péntek
Helyenként felhős
  • Jelenleg: Helyenként felhős
  • Páratartalom: 86%
  • Szél: 1,6 km/óra
15,1 °C 59,2 F
Eső valószínű
  • Min: 11 °C
  • Max: 18 °C
  • Eső valószínű
szerda
Eső
  • Min: 9 °C
  • Max: 13 °C
  • Eső
csütörtök
Eső valószínű
  • Min: 8 °C
  • Max: 17 °C
  • Eső valószínű
péntek