Innovatív Turizmus Klaszter - Küldetés

A klaszter háttere és szakmai megalapozása 

 A turizmus korunk egyik legfontosabb, legnagyobb jövedelmet termelő iparága. A turizmus azonban e mellett ma már sok tekintetben multidiszciplináris ágazat, ahol egyes különálló iparágaknak meghatározó szerep jut - akár mint a turizmus-ipar beszállítói, kritikus sikertényezői, akár mint a turizmus egyes trendjei révén piaci lehetőséghez jutó iparágai. Előbbire az informatika, a marketing, a kreatív- és design-ipar, az utóbbira a gyógyszeripar és az építőipar jó példa. Éppen ezért a világ trendjei alapján ma már turisztikai, illetve turisztikához kötődő termékek létrehozásáról is beszélhetünk a hagyományos utaztatás, illetve vendégfogadás mellett. Ezeket a termékeket exportálni is lehet, azaz tulajdonképpen hasonlóan viselkedhetnek, mint a többi export-orientált iparág termékei. Itt is innovatív szolgáltatások és termékek együttes exportjáról van szó, mint általában a távközlésben, informatikában vagy az egészségiparban. Milliárdos forgalmú cégek nőttek fel pl. a spa-világban, ahol azt hihetnénk, hogy Magyarország hagyományai és különleges gyógyvizei révén a világ élvonalába tartozunk. Valójában az iparági bevételek alapján csak a középmezőnybe tartozunk, és az új tendenciákban, az exportban gyakorlatilag nem veszünk részt.

Ezen a klaszter alapítói szerint a következők segítségével lehetne változtatni:

  • A világtrendek megértése, benchmarking, stratégiák és cselekvési tervek készítése
  • A trendekbe illő hagyományok, adottságok azonosítása, majd szervezett innováció révén ezekre alapozott modern termékfejlesztés
  • Az innovációra képes, abban érdekelt multidiszciplináris szereplők összefogása
  • Közös fejlesztések és piacra lépés

A klaszter tagjainak előzetes tapasztalatai, kutatásai alapján a legfontosabb világtrendnek a természetesség, a hagyományos agrártermékek felértékelődése, az egészségturizmus, a korszerű értelemben vett egészségesség, valamint a komplexitás, a hagyományos iparági kereteken történő túlterjeszkedés tekinthető. Ezekkel összefüggésben az országnak, de különösen a régiónak vannak számottevő adottságai: európai viszonylatban érintetlennek tekinthető területek (pl. Felső-Tisza, pusztai területek), jó minőségű gyümölcsök és agrártermékek (pl. penyigei szilva, alma, meggy), kiváló gyógyvizek, fejlett egészségügyi és gyógyszeripari háttér, jelentős informatikai potenciál. Ha ezeket az adottságokat innovatív módon, komplexen kezelnénk, akkor a hagyományos turisztikai sikerek mellett lehetséges lenne exportképes termékcsaládok sikerre vitelére is.

A turizmus terén a fejlődési tendenciák alapján az egészségturizmus tekinthető a legfontosabb szegmensnek. Az egészségturizmusnak, angol terminológiával a SPA iparágnak az egészségesre, az életmódra, illetve az ezekkel összefüggő termékekre gyakorolt hatása miatt a turizmuson túlmutató jelentősége is van.

Nemrég került megrendezésre New Yorkban a Global Spa Summit elnevezésű fórum, amely a Davosban évente tartott Világgazdasági Fórum mintájára szerveződött, és - meghívás alapján - az iparág döntéshozóit, a trendek kutatóit és alakítóit, az iparágban tevékenykedő cégek vezetőit gyűjtötte össze közös gondolkodásra a Spa-világ jövőjéről és a gazdaságra gyakorolt hatásáról. A találkozón a globális egészségturizmus-trendek elemzése mellett régiónként is megtárgyalásra kerültek a jellegzetességek. Ki kell emelni, hogy a három fő régió, Európa, Amerika és Ázsia nem pontosan ugyanazt érti a spa-fogalom alatt. Amíg Európában a víz megléte elengedhetetlen, Ázsiában a kezelések a fontosak, a legtágabb értelmezés Amerikára jellemző, ahol spa életstílusról, lakberendezésről, egészséges termékcsomagokról is szól. A spa-hoz kapcsolódó turizmus, illetve hotelek mellett egyre jelentősebb az ingatlanipar, a kiegészítő iparágak közül a beauty - wellness gyógyszeripar, valamint az egészséges táplálkozást kiszolgáló élelmiszeripari szegmens. A klaszter célul tűzi ki, hogy megalapozza a fentiekhez hasonló exportképes termékek fejlesztését. Ennek egy nyilvánvaló eleme a magyar bio-gyümölcsökön alapuló spa termék- és szolgáltatáscsalád kifejlesztése.

A klaszter a Szolnoki Főiskola, mint kondenzációs mag köré szerveződik. A jelenlegi vezetés fontos törekvése, hogy az oktatás mellett a turizmus olyan neves kutató műhelyévé váljon, amely hathatósan segíthet Magyarországnak visszaszerezni egykori piaci pozícióit. Látni kell, hogy a világ sok tekintetben elhúzott mellettünk, de tradícióink, adottságaink révén van esély a fejlődésre. Ehhez természetesen a jelentős állami szerepvállalás mellett a fejlesztések mainál jóval komolyabb megalapozására, fókuszálására lenne szükség. Ezért is alapította a Szolnoki Főiskola a Regionális Turisztikai Tudásközpontot, amelyhez szakmai tanácsadóként a turizmus tanácsadói, illetve oktatási szakma modern szemléletű szakemberei az egész országból csatlakoztak.
A tudásközpont, illetve a főiskola kitüntetett szerepének oka, hogy a továbbiakban nem lehet elhanyagolni az innováció szerepét a turizmusban sem: jelenleg Magyarországon a hivatalos tudomány alig foglalkozik a turizmus ágazatával, pedig ez az ország egyik legjelentősebb iparága. Innováció nélkül nem lehet egy-egy területen versenyelőnyt szerezni, nem lehet visszakerülni a világ élvonalába. Különösen a magyar balneológiai, egészségügyi hagyományokat kellene innovatív módon a medical spa mai trendjeit kihasználva megújítani. Emellett az információs társadalom fejlődését figyelembe véve meg kellene újítani az ágazat marketingjét, informatikai támogatottságát. Szintén a főiskola szerepe mellett szól, hogy több nemzetközi fórumon is kiemelt szerepet kapott az oktatás: az egészségturisztikai szolgáltatások bizalmi termék jellegük miatt erősen függnek a személyzet képzettségétől, ami az iparág rohamos fejlődésével egyre inkább szűk keresztmetszetnek látszik.

A klaszter célja és alaptevékenységei

A klaszter célja a tagok, így a klasztermenedzsment feladatát felvállaló Szolnoki Főiskola és az itt működő (Magyarországon egyedüli) Turisztikai Tudásközpont fejlesztésének elősegítése. A klasztert a későbbiekben pályázatok nélkül is tovább lehet fejleszteni, és a megvalósított projektek bázisán nagy valószínűséggel üzleti alapon is életképes, sikeres szervezet marad, amely meghatározó módon járulhat hozzá Magyarország és az Észak-alföldi Régió gazdasági fejlődéséhez. A klaszterben együttműködő partnerek közösen működtetik a Szolnoki Főiskolán lévő klaszter szolgáltató központját a klaszter céljainak elérése érdekében.

Klaszter táblaA szolgáltató központ az alábbi alapfeladatokat látja el:

  • a tagok közötti együttműködés erősítése, új kooperációs lehetőségek feltérképezése és üzleti lehetőségek megteremtése,
  • közös pályázatok, K+F projektek elősegítése, megszervezése
    a kétirányú tudástranszfer felgyorsítása
  • célzott humán erőforrás fejlesztés, a közös fejlesztésekhez kapcsolódó képzések és oktatás megvalósítása, az értékláncok mentén közös oktatási, képzési, kutatási, fejlesztési és szolgáltatási tevékenység menedzselése
  • közös érdekérvényesítő tevékenység koordinálása
  • a K + F kapcsolatok üzleti célú kiterjesztése
  • a spin-off, start-up vállalkozások támogatása, valamint a klaszterbe integrálása
  • trendkutatás, lehetőségek feltérképezése, nemzetközi kapcsolatok kialakítása
  • benchmarking tevékenység kialakítása, benchmarking klub kialakítása és működtetése
  • közös beszerzések, szolgáltatások megszervezésének támogatása
  • külső és belső kommunikáció elősegítése érdekében webportál tervezése és működtetése
  • az innovatív eredmények közös kommunikálása
  • PR és reklámanyagok készítése
  • partnerkapcsolatok építése, partneri találkozók szervezése hazai és a nemzetközi vonatkozásban
  • forráskoordináció és a klaszter céljait szolgáló pályázatkészítés segítése
  • adminisztráció és projektelszámolások támogatása
  • nemzetközi kapcsolattartás, hozzájárulás a világ spa-iparának innovatív fejlesztéséhez

    (forrás: http://optonet.hu )

Magyar English Russian

Gyorslinkek

Klaszter hírek

Tagjaink

Hírlevél

Időjárás

Szolnok

  • aktuális
  • hétfő
  • kedd
  • szerda
Derült
  • Jelenleg: Derült
  • Páratartalom: 65%
  • Szél: 23,2 km/óra
7,3 °C 45,2 F
Helyenként felhős
  • Min: 1 °C
  • Max: 8 °C
  • Helyenként felhős
hétfő
Eső valószínű
  • Min: 4 °C
  • Max: 6 °C
  • Eső valószínű
kedd
Helyenként felhős
  • Min: 1 °C
  • Max: 11 °C
  • Helyenként felhős
szerda