2010. szeptember 30. - Benchmarking klub - Debrecen

Benchmarking klub összejövetele 2010. 09. 30-án, Debrecenben


A Benchmarking Klub debreceni rendezvényén Hekliné Dr. Herbály Katalin köszöntötte az egybegyűlteket, majd a résztvevők számára bemutatkozott, mint az Innovatív Turizmus Klaszter új projektmenedzsere. Programja ismertetése során bemutatta a főiskolát és a nyertes pályázatot, a pályázat keretében vállalt tevékenységek előhaladásának helyzetét illetve felsorolta az elkövetkezendő feladatokat. Rövid bemutatkozást kért a résztvevőktől, hogy az együttműködésre kész felek megismerjék egymást.

Ezek után Dr Mező Ferenc tartotta meg előadását „Fókuszban a turizmus: Lehetséges kitörési pont az Észak-alföldi régióban" címmel. Ezt követően az est második előadója, Dr. Várhelyi Tamás prezentálta „A Széchenyi Terv készítésének jelenlegi helyzete" című bemutatóját.
A szakmai eszmecsere után biolekvár és pálinkakóstolás következett a Tarpa Manufaktúra jóvoltából, majd gasztronómiai bemutatással övezett vacsora gazdagította a rendezvényt.

Debrecen, 2010. szeptember 30.

Magyar English Russian

Gyorslinkek

Klaszter hírek

Tagjaink

Hírlevél

Időjárás

Szolnok

  • aktuális
  • péntek
  • szombat
  • vasárnap
Jórészt felhős
  • Jelenleg: Jórészt felhős
  • Páratartalom: 90%
  • Szél: 5,3 km/óra
11,5 °C 52,7 F
Helyenként felhős
  • Min: 9 °C
  • Max: 18 °C
  • Helyenként felhős
péntek
Eső valószínű
  • Min: 9 °C
  • Max: 17 °C
  • Eső valószínű
szombat
Eső valószínű
  • Min: 8 °C
  • Max: 17 °C
  • Eső valószínű
vasárnap